március 29. Az előbb egy majom farka lógott le a teraszom tetejéről. Aljas kis jószág, ahogy elővettem a gépet, hogy lefényképezzem, máris továbbállt. (egyébként békésen időzött, míg azt gondoltam, hogy mire előveszem a gépet, úgyis továbbáll) Ez alátámasztja azt a gyanúmat, hogy az itteni állatok roppant szégyenlősek. A gekkó is mindig elfut, mire le tudnám fényképezni. Szóval van egy csomó képem, amin majdnem rajta van a majom, és egy másik csomó, amin majdnem rajta van a gekkó. Azért szerencsére a tukán türelmesebb állat, mondjuk ekkora csőrrel nem ugrálnék én se:
Tukánok udvarolnak
A minap csináltam hagymásbabot, Charlie Firpo belesett az ablakon, vigyorgott. De mindet megettem, gondoltam, hátha nem szereti csípősen.
Firpo’s dream
Amikor megkérdeztem, mi a véleménye:
Charlienak is tetszett
Tegnap szörfözős nap volt, remek idővel, majdnem remek hullámokkal, de legalább nem volt rajtam a kényszer, hogy mindegyik jó nagyról megpróbáljak leesni. Aztán a filmes naplementés (aka. vattagiccs) szörfözés után Richard-os bbq sütögetés. A sütögetéshez járt sör, szivar meg vettem másfél üveg rumot. A rummal vártunk, bölcsen, mert egyikünk se ivott töményet az utóbbi időben. Richard (még rum nélkül):
Richard és én és szembesüt a nap
Összeraktunk egy sütögetőt egy virágállványból, a sütőm tepsijéből és rácsából meg néhány drótból. Gondoltam, hallgatok Csabáékra, és megtanulok rendes amerikai módjára bbq-t sütni. Ehhez képest mikor mondtam Richard-nak, hogy mutassa má’ meg, hogy is kell ezt csinálni, azt mondta, inkább ül és sörözik, látja, hogy ‘Not my first rodeo’. Ehhez képest:
A szomszédom: Richard, Montanaból. Amolyan kamionsofőr-motoros alkat, remek ember. Ketten lakunk a ‘lakóparkban’, ő lent valami sufniban, én fent a szellős kilátásosban. Az övé drágább, úgyhogy időnként megsajnálom. De aztán feljön, lenyúl cigivel, ideköp a teraszomra, és minden helyreáll. Még szerencse, hogy van slag a teraszon. Viszont van autója, és időnként elszállítmányoz a piacra meg a boltba. Hasznos mozdony.
Van itt egy érdekes dolog: a murvafürt. A murvafürt egy nap alatt kb 10-15 centit tud nőni. Megvizsgáltam, mióta itt vagyok (kb két hét) majdnem két métert nőtt.
Murvafürt vagyis bugenvilia és egyéb növények
Tegnap elmentem szörfözni, és nagyon jó volt. Nagyon jó volt egészen addig, amíg az egyik hullám hirtelen nagyon megnőtt, és akkora lett, hogy leestem róla. Én rendben haraptam a homokot a fenéken, de a deszka nem volt ilyen rugalmas, szegény eleje a korábbi ragasztás mentén elengedte magát. A megértő kölcsönzősnek ezúton szeretném kifejezni köszönetnyilvánításomat (Gracias, pura vida, esto!) a cserelapért, és csendben reménykedek, hogy nem nagyon fizetteti ki velem a töröttet.
március 3. Leszállok Managua-ban. Pont, mint elképzeltem, egysávos repülőtér szélén dzsungellel, egész kicsit Ferihegy 1 beütéssel, 35 fokkal. Kicsit leszednek a pénzváltással, közben érzem már a bajt, de a 20 dolláros már az üveg túloldalán. Taxi, tízdollár, kezdek megijedni, hogy azért ez így durva lesz, beburkolózok a védelmi zónámba, az orrlyukaim tágulnak, minden gyanús. Aztán besétálok a hostel ajtaján, és valami olyasmi érzés kerít hatalmába, mint egy polgárháború közepén besétálni a saját nagykövetségedréd képzelem. Medence, mindenfele barátságos amerikaiak, készséges recepciós, máris minden a helyén van. Elmentem egyet sétálni, hogy azért ott is legyek. Vettem egy kólát a buszpályaudvarnál a kiscsajtól. Kérdezi, hogy *****xx*x**x*x***x*x****x*x*, mondtam neki, hogy hideg kólát szeretnék. Kivett egy üveg hideg kólát a hűtőjéből, majd azzal a lendülettel beletöltötte egy nejlonzacskóba, összefogta, beleszúrt egy szívószálat, hogy nesze, igyál gringó.
Managua-ból a busz San José-ig 9 óra, éjszaka San José-ban a Pangea hostelben. Olyan a bejárat, mint a filmekben a gettókluboknál, magas kerítés, először csak a kukucskálót nyitják ki, face-check, aztán lehet bemenni. A környéket a taxis a buzinegyednek említette, kurvák vannak és csak minden második bajszos, nem sokat sétáltam. A partig másnap 3,5 óra, Quepost remek kis helynek éreztem.
március 5. Hostel Plinio, remek hely a dzsungelben, állítólag majmok zavarják el a kengurukat, najó, azokat nem. Letelepedtem egy dormban, 500 fok, de volt ventillátor, és egy darab ablak se csak valamiféle háló. Futnak a gekkók, és munkát+lakást kerestem napokig. Munka sehol, a Best Western Hotel Quepos megígérik, hogy utánanéznek, elkérik az e-mailemet, ez egészén feldobott, gondoltam, milyen jó, hogy az első órában máris nem elhajtanak valahonnan. Ezt több helyen megismételték Queposban és Manuel Antonioban is. Sehol semmi, lakásnak kinéz egy parti lebuj és egy hegyi gettó olasz tulajjal.
március 9. Nem túl bíztató, Cory, a Plinio tulaja oldotta meg végül a kérdést, felhívta egy barátját, aki kiadta nekem ezt a remek, teraszos, kellemes apartmant. Közel a supermarket (a neve Pura Vida!) (!) és a kocsma, baj nem lehet. Van medence, kilátás, de nincs serpenyő. Hogy lehet, hogy nincs serpenyő?! Két napig fazékban sütöttem a húst, aztán elmentem venni egy serpenyőt. Még aznap megtaláltam az itteni kettőt. Valaki betette a ruhásszekrény tetejére.
március 13. Hajnalban (5:45, és semmi ébresztő) keltem, és elmentem fürödni a tengerre. Gondoltam, sétálok egyet a nemzeti parkban (a strand mellett kezdődik). Zseniális volt, szinte senki, a parkban meg egyáltalán senki. A következőket láttam sorjában: roppant gyík:
2014. január: Budapest – Stockholm – Fort Lauderdale az útvonal, autó vár, nagy biztonságérzettel éhezek a Norwegian 2 + 11 órás repülőútján, egy pohár vizet sem vágtak hozzám (mert ugye ki nem csomagolt szendvicset?). Persze az ember kibírja, de amikor azt olvastam, hogy Dreamliner-rel fogok utazni, nem az jutott eszembe, hogy az addigi legszarabb repülőutam lesz. Erről szóljon most a lant:
Norwegiannal utazzál,
Kaját magaddal hozzál.
Ha a csipszet kívánod,
Zöldhasúdat kivágod.
Pohár vízért mosolyogj,
Norvég sztyúi ne csoszogj.
Florida remek hely. Zöld, meleg van, a Stockholm-i pulóverek a táska mélyen, kis Mazda 2-esemben máris kupleráj. Burrito vacsira, és gyors vágtatás a hostel fele, mert késő van. A fejemben folyamatosan Welcome to Miami van, egy idő után kicsit idegesítő is, de nem bírom kikapcsolni.
január 27. Felkerekedek Key West felé, mindenfelé ki van írva, hogy pay toll road meg minden, a kedves benzinkutas kiscsaj szerint felejtsem el, bérautóm van, ezzel radar alatt tudok közlekedni. Remek. Key Largo-n megállok, mondom rágyújtok, hát nem egy kajakkölcsönző előtt sikerült? Potom dollárokért máris a kajakban ülök, körbe a key körül. Zseniális, nagy nyugi, csend, mangrove. Kicsit elhitették velem, hogy ha szerencsés vagyok, látok krokodilt meg azt a nagy fehér állatot, ami úszik, én meg elhittem, hogy szerencsés vagyok, de nem. Viszont láttam valamiféle fehérfejű léglakót (ott van az):
Adler’s nest@Key Largo
A mangrovemocsár egyébként remek hely, tele vadregényes kis csatornákkal, és mivel senkivel nem futottam össze, aki mást mondott volna, arra mentem, amerre akartam.
Key Largo után Big Pine Key volt a cél, az ún. Longhair Ranch-csel. Aszongya, hippi tábor, tűz körül fogyasztással, mondom ez jó lesz. Megkeresem, átmegyek még a hétmérföldes hídon is, estére ott vagyok, Bob fogad, 10USD-t megfejelem egy 6os sörrel, jófejnek tűnjek ám. Valóban esti tűzkörülüldögélés van, sörrel, pálinkával, azért a magyar szesz még a marconább arcokat is megrázza.
január 28. Key West nem sok mindent árul el, southernmost turisták southernmost hotelben southernmost koktélokat isznak southernmost dollárokért, de a strand frankó, kicsit feltöltöm a tengerszintemet, készítek egy-két beígért képet a pálmafákkal, aztán visszaindulok megnézni az Everglades-t. Este Florida City-ben remek hostel, olcsóbb a kertben aludni, mint a szobában, így felköltözök a kertben lévő fa tetejére. Tökéletes elégedettségérzés, ellenőrzött, biztonságos hálórendszer alattam, a két éjjel érkező viszonylag elanyátlanodottnak tűnő 12-13 éves backpacker gyerek (??) se ér utol itt. Csak nem fog esni… A kerti pavilonban ébredek, esett, lejöttem a fáról. Reggel 7-kor egyedül alszom, megérkezik két szupertoleráns backpacker köcsög, rágyújtanak, és elkezdenek dumálni. Everglades.
január 29. Szerencsére elég korán felébredtem, hogy elérjem az összes lehetséges ranger túrát, az elsőn krokodillal, keselyűvel, kígyóbékával a legmozgalmasabb, úgy látszik vannak helyek a világon, ahol az amcsik a krokodiloknak és a keselyűknek is parancsolnak, mert azok ott heverésznek, mint egy kiállításon. Az egyik krokodil (szerintem) előre megrendezett módon elkapott egy madarat, mindenki örült neki, de azért egy kicsit sajnálta azt a szegény madarat.
Eszik @ Everglades
A második túra rangermentes, be a dzsindzsásba fapallón, nagyon jó kis békés helyen körbe, és nem is több, mint 500 méter körbe, le lehet ülni, ami jó. A harmadik túra ‘strenuous’, felveszem a bakancsot, vizet veszek magamhoz, hogy majd mi lesz, ha. Elindulok három ranger csajjal, 10 perc után esik le, hogy miért vannak hárman. A harmadik lépés után mondják a lányok, hogy nézzek utána a kígyóknak, mert előfordulnak, és bokáig merülünk a mocsárban, a cipőmből szerintem még mindig nem jött ki a rohadó cédrus morzsa. A cédrus (asszem az) egyébként nagyon érdekes, ott nő magasabbra, ahol mélyebb vízben áll, ezért egy, a közepe felé mélyülő tóban lévő erdő úgy néz ki, mintha egy dombon lenne. Valahogy így:
Cédruserdő@Everglades
Vagy így:
Cypress hill @ Everglades
A szupernehéz túra kb 1 óra volt, de azért remek, broméliák a fákon, mocsár a cipőmben. Este elmentem a Heat – Thunders meccsre, 75 USD jegy + 15 USD parkoló + 13 USD egysör (!) + priceless LeBron büntetője.
január 30. gép elérve, Seattle, családnak örülve. KisÁkos (Unokaöccs osztályú repülőgéphordozó) egyáltalán nincs feldobva a matricaberagasztós NBA-s füzettől, majd.
február 1-2. Síelünk a családdal, Crystal mountain a cél, megérkezünk, síelek, na azt nem kellett volna. Felrémlettek bennem kölyökkorom nemrámpasszolósífelszerelés képei, nyom mindenhol, utálom az egészet. De másnap snowboard, megint minden rendben, a hó és az élet már nem ellenségem. Nővéremmel elmentünk sítúrázni, illetve én gyalogolni a boardommal, de nagyon szép helyen, és élményes lecsúszással:
Crystal Mountain sítúra
február 19-25. Nyaralunk. Seattle-ben nincs jó idő, és egyéb okok folytán a nővéremet hátrahagyva elindulunk a messzi Kaliforniába. Los Angelesbe repülünk, autó vár, de nem vár, mert kitalálja a szimpatikus kisasszony, hogy még vegyük feleségül és fizessünk naponta 25 dollárt kötelező biztosításra. Gyors másikkocsivadászat után ülünk is a kis városi terepjárónkban, és tartunk Legoland felé. Megalszunk San Clemente-ben, állítólag seaview, szerintem autópályaview, de ez mindegy is, sörözünk, eszünk, és huszadika. A Legoland remek hely, kisÁkos elemében, rohangál dologról dologra, bár az egész inkább olyan, mint egy vidámpark sok Legoval (hommage á kisÁkos). Legoland után Joshua tree NP, Anya elhinti, h aranyat talált -> kisÁkos gondolatban rögvest megveszi a Buckingham palotát. Beleakadtunk egy olyan kaktuszba egy megállónál, (kisÁki kedvéért Dr. Evil Cactus), ami semmilyen módon nem akarja elhagyni az általa egyszer megragadott területet. Ez a Cholla Cactus Gardenben lévő Cholla kaktusz, ha a gombóca beleáll az emberbe, szinte lehetetlen vér nélkül eltávolítani. Véresen továbbállunk.
Vegas, bébi, Cirque du soleil, látni kell. Vegas után a Grand Canyon felé furikáztunk, egész végig azon gondolkodtam, hogy van a North Rim meg a South Rim, de vajon miért nincs a kettő között híd? Íme, ezért:
Miért nincs híd?
Megnéztük, szép, de azért nagyot kirándulni ebben a felállásban nem lehet. De azért így is remek hely volt. Van egy ösvény, ami kb 1,5 km hosszú, és a földrétegek úgy vannak eldőlve alatta, hogy minden megtett méterrel az ember 1 millió évet halad visszafelé a földtörténetben. Anya elemében, én a valóban érdekes kategóriába teszem, kisÁkos fára mászik. Grand Canyon után Death Valley. Fontos megállók: a Zabriskie point, amiről állítólag film is készült – és az Artist’s palette. A ZP tényleg szép hely, belátni az egész völgyet, és még sokan sincsenek. A paletta felé haladva gondoltam, kisÁkossal terepezünk egyet az út mellett, amíg Anya kövezik. Tanulságok: a Ford Escape nem feltétlenül négykerekes, a büntetés+homokból kihúzás pedig ‘olcsón megúszva’ 375USD. Plusz egy: nemzeti parkokban a tábla nem véletlenül tiltja az útról való letérést. Los Angelesbe érkezve megálltunk a Santa Monica-i strandon, teljesen olyan, mint a filmekben, cölöpökön mólón vidámpark, homokban futó testek, görkori Cindy longboardon, épp csak a Segway-es rövidnacis rendőrt nem láttam.
Project Costa Rica 